2014. november 10., hétfő

Anastacia

Anastacia Lyn Newkirk, művésznevén Anastacia (Chicago1968szeptember 17.amerikai popénekesnő, dalszövegíró és zenei producer. Az 1980-as évek elején kezdett el táncolni, 1985-től 1992-ig pedig az MTV The Club nevű műsorában tagja volt az állandó tánckarnak. Később számos zenész és énekes stúdióalbumán vokálozott, illetve háttértáncosként tűnt fel különböző videoklipekben.
1999-ben vált ismertté az I’m Outta Love című szerzeményével, valamint a 2000-ben megjelent Not That Kind elnevezésű albumával, melyből világszerte ötmillió kelt el, és igen nagy nemzetközi sikereket aratott. Később pedig négyszeres platinalemezzé vált. Karrierje kezdetén olyan legendás zenészek figyeltek fel az énekesnőre és ismerték el tehetségét, mint például Michael Jackson vagy Elton John. 2005-ig több mint húszmillió albumot adott el. Főleg EurópábanAusztráliában, Új-Zélandon, ÁzsiábanDél-AmerikábanDél-Afrikában, illetve Óceániában híres és elismert előadóművész, ugyanis e területeken előbb elismerték művészként, mint hazájában, az Amerikai Egyesült Államokban.
Erőteljes hangja és alacsony termete (157 cm) miatt kapta becenevét: "The little lady with the big voice" (Kis hölgy nagy hanggal). 2003-ban és 2013-ban egy alattomos kórral, a melldaganattal szállt szembe, és mindkétszer győzelmet aratott a betegség felett. Több mint egy évtizede egy saját mellrák elleni alapítványt működtet, a The Anastacia Fundot. Emellett számos hasonló alapítványt támogat, valamint különböző jótékonysági rendezvényeken és koncerteken tette tiszteletét az évek során. 2009. szeptember 6-án a budapesti koncertje előtt egy mellrák elleni kampányban is részt vett. Dobó Katával és Oroszlán Szonjával népszerűsítette a Lánchíd-sétát, melyre minden évben sor kerül. Emellett az Egészség Hídja Egyesület felvilágosító munkáját is segítette. Magyarország egyik aukciós internetes oldalán, a Vatera.hu-n pedig jótékonysági árverést indított, amelynek teljes bevételét az egyesület kapta meg.

Életrajz

Az ismertség előtti évek

Anastacia Newkirk Chicagóban született 1968. szeptember 17-én. Családja is a szórakoztatóiparban dolgozott: édesanyja, az ír származású Diane Hurley (1943-) Broadway-musicalszínésznőként munkálkodott, illetve különböző televíziós sorozatokban is feltűnt. Édesapja, a német származású Robert L. Newkirk (1936–2005) pedig énekes volt, aki fellépéseivel bejárta a keleti parton lévő éjszakai bárokat, és több mint 30 évet töltött el a zeneiparban. Édesanyja szenvedélyei közé tartozik az orosz irodalom és Anastasia Romanova, orosz nagyhercegnő, így az Anastacia névre esett a választásuk, mely görögül "feltámadást" jelent. Nővére, Shawn Newkirk (1965-) korábban arculattervezőként tevékenykedett, viszont egy ideje húga személyi asszisztense. Öccse, Brian Newkirk (1970-) az autizmus nevű betegségben szenved.
Miután az édesapa – aki bipoláris depresszióban szenvedett – elhagyta a családot, New Yorkba költöztek. Ekkor még egészen kicsik voltak a gyerekek: Anastacia hatéves volt. Itt egymanhattani tehetséggondozó-iskolába, a Professional Children's Schoolba járt. Ebben a városban érettségizett, és egyetemre gyűjtött, mivel eleinte régész szeretett volna lenni. Nagyon szerette a mikroszkópján keresztül vizsgálni az elpusztult rovarokat és más dolgokat, ami számára igen érdekes volt. Lenyűgözték az ősmaradványok és a csontok. Ezután a pszichológiával akart foglalkozni, hogy terapeuta vagy szociális munkás lehessen, és gyerekekkel foglalkozhasson. Akkoriban még nem gondolt az énekesi karrierre – ez csak a harmadik választása volt. Ám édesanyja elmondása szerint lánya nem sokat várt arra, hogy megmutassa hangját a világnak. Sokszor arra lett figyelmes, hogy hároméves kislánya furcsa hangokat hallat a bébiülésen ülve. Tulajdonképpen minden hangot utánzott, amit csak hallott.
Később Los Angelesbe költöztek, mert Brian nem érezte jól magát New Yorkban, emiatt édesanyjuk, Diane feladta karrierjét, és a gyerekeknek szentelte az életét. Anastacia hamarosan érdeklődni kezdett a tánc iránt, annak ellenére, hogy 13 éves korában Morbus Crohn-szindrómával diagnosztizálták, ami nem más, mint az emésztőrendszer krónikus gyulladásos betegsége. „Nehézséget éreztem a hasam alsó felében. Eleinte azt gondoltam, hogy csak a felgyülemlett étel. Olyan volt, mint egy labda, és mozgatni tudtam, de nem gondoltam, hogy aggódnom kellene miatta. Nem éreztem fájdalmat, de néhány nap elteltével még mindig ott volt, ezért megemlítettem az Édesanyámnak. Ő és a mostohaapám egyenesen a kórházba vittek” – mesélte a betegségről. A vizsgálatok kimutatták, hogy a fehérvérsejtek száma rendkívül magas volt, ami arra utalt, hogy a teste küzdött a fertőzés ellen. Az orvosok amikor felnyitották Anastacia hasfalát az operáció során, megijedtek attól a tömegmennyiségtől, ami a szemük elé tárult. Grapefruit nagyságú volt az eltávolításra váró daganat. A műtét után egy hatalmas sebhely keletkezett az énekesnő hasán, majd egy ideig tolószékbe kényszerült, ugyanis az izmai nem bírták el a testsúlyát. Időbe tellett, mire újra megtanult járni. „Hosszú ideig nagyon dühös voltam a sebhely miatt. Azt hittem, vége az életemnek, és egy fiú sem fog rám nézni, vagy megérinteni, vagy szeretni. Azt gondoltam, az orvosok tönkretették az életemet.
19 évesen ismét veszélybe került az élete, mivel egy producer szigorú diétát javasolt neki, ami akár végzetes is lehetett volna. A diéta gyümölcsökből és zöldségekből állt, emiatt a sok-sok rost elárasztotta az emésztőrendszert, Anastacia pedig visszaesett. Bár rengeteg felesleges kilótól szabadult meg akkoriban, amint újra normálisan kezdett el étkezni, a belei összeomlottak, és kínzó fájdalmakat élt át. Végül visszakerült a kórházba, ahol három hétig csöveken keresztül táplálták, és nagy dózisú szteroidokat adagoltak neki. Ezt követően depresszióssá vált, és az evésbe menekült, aminek következtében jelentős súlyfelesleg alakult ki rajta. „A kinézetem megváltozott, de megtanultam nem hiú lenni, és rájöttem, hogy már nem hagyhatom figyelmen kívül a betegségemet. Gyógyíthatatlan, tehát meg kellett tanulnom megfelelően foglalkozni vele.” Ez az egész időnként bizonyos tünetekkel jár: nyilaló fájdalom a heg tájékán, kellemetlen érzet a hasban, és olykor úgy érzi, egyáltalán nem tud enni. De ellenőrzés alatt tartja a betegséget, és megfelelő életmódot folytat, emellett sosem diétázhat. Soha nem iszik többet egy-két pohár bornál, sosem kábítószerezett, és nem dohányzik. (Megállapították, hogy a dohányzás különösen ártalmas a Crohn-betegeknek). Majd sikerült megszabadulnia a túlsúlytól, és rendet tett a lelkivilágában. 22 éves korára egy határozott, fiatal nővé vált, aki megértette, hogy az élet minden pillanatát ki kell élvezni. Azokban az időkben egy 1018 nevű klubba jártak táncolni a nővérével, ahol egy idő után felfigyeltek Anastaciára.

1985 – 1998: A kezdetek

Anastacia 1983-ban kezdett el rendszeresen táncolni. 1985-től 1992-ig az MTV The Club nevű műsorában szerepelt, ahol tagja lehetett az állandó tánckarnak. Egyszer megkérték, hogy ugyanazt az En Vogue dalt egymás után hétszer adja elő Arnold Schwarzenegger születésnapi buliján. A Salt 'N' Pepa hiphopegyüttes néhány videoklipjében (Everybody Get Up (Get Up)Twist & Shout) is feltűnt 1988-ban. 1990-ben háttérvokalistaként kezdett tevékenykedni. Ebben az évben egy amerikai énekesnő, Tiffany New Inside című stúdióalbumán vokálozott, 1991-ben pedig háttértáncosként volt látható egy kubai énekes, Coro My Fallen Angel elnevezésű videoklipjében. 1992-ben tett szert először némi ismertségre, amikor Oleta Adams Get Here című dalát énekelte a BET televíziócsatorna Comic View című műsorában. Később éjszakai klubokban, kaszinókban kezdett énekelni különböző bandákkal, és demókat, feldolgozásokat készített. Emellett esküvői énekesnőként is dolgozott, melyben szerinte az volt a legrosszabb, hogy senki sem figyelt oda rá. Csak egy dekorációnak számított, bár olykor sikerült megríkatnia az embereket. 1993-ban Los Angelesbe utazott, hogy felvegye a korábban megírt dalát, a One More Chance című szerzeményt, ami később az első stúdióalbumára is felkerült. Akkoriban rögzítette a Forever Luv című dalt David Moralesszel. 1994-ben az amerikai színész-énekes, Jamie Foxx debütáló albumán, a Peep Thisen, egy évvel később pedig Paula Abdul, amerikai énekesnő Head Over Heels lemezén vokálozott. 1997-ben tagja volt Kurt Carr hattagú gospel vokálegyüttesének, a The Kurt Carr Singersnek. Ugyanebben az évben tagja lett a The Kraze nevű együttesnek, ahonnan 1999-ben vált ki. 1997-ben találkozott először későbbi menedzserével, Lisa Braudéval, aki arra ösztönözte a fiatal lányt, hogy jelentkezzen a The Cut nevű tehetségkutatóba, és azt mondta neki: „Olyan hangok, mint a tiéd, csak egyszer jönnek egy évszázadban!
1998-ban a Mi negra, tu bombónt, 1999-ben pedig a Tienes un solót vette fel Omar Sosával. Anastacia több mint tíz éven keresztül próbálkozott és küzdött amiatt, hogy felfedezzék, ugyanis kezdetben senki sem akart lemezszerződést ajánlani neki. Folyton folyvást elutasították, mondván, hogy „Ilyen hanggal nem lehet énekelni, ráadásul nem elég, hogy szőke, még szemüveges is!” A producerek úgy jellemezték, hogy szokatlan a hangja, és egyik zenei kategóriába sem illik bele. Előfordult, hogy egyes helyekről (például egy fodrászszalonból) azért küldték el, mert úgy vélték, túl hangos, és elijesztené a vendégeket.
1998-ban figyeltek fel rá a lemezkiadók, miután az MTV szeptember 28-án startoló The Cut (az American Idolra hasonlított) című tehetségkutatójában – ahol lemezszerződéssel nem rendelkezők léphettek fel a saját dalaikkal – 160 versenyző közül a top 10-es döntőbe került. Decemberben végül a második helyen végzett a Not That Kinddal, de a műsor házigazdájára, Lisa „Left Eye” Lopesra és a három zsűritagra, Faith EvansrePete Rockra és David Fosterre jó benyomást tett. Amikor feltűnt a műsorban, azt kérdezték tőle, hogy hol volt ez idáig, és miért nem jelentkezett korábban. Ezután megállás nélkül csörögni kezdett a telefonja, és a telefonálók között volt a pop királya, Michael Jackson is. Fél órán keresztül beszélgetett Michaellel, aki rengeteg bátorító dolgot mondott Anastaciának. Kedves szavai önbizalmat és hitet adtak az énekesnőnek, miszerint őt a zenei pályára teremtették. Értékes leckét kapott a néhai világsztártól, ami arról szólt, hogy mindig maradjon hű önmagához, és azokhoz a dolgokhoz, amelyekre büszke lehet. Jackson már akkor úgy látta Anastaciát, mint egy valódi művészt, aki világszerte elismert, és hitt benne, hogy a világ meg fogja érteni az énekesnőt. Majd arról érdeklődött, hogy honnan van ez a hangja, mire az énekesnő azt felelte: „Nézd, öreg, fogalmam sincs!” Michael egy duettet is szeretett volna készíteni vele, ám Anastacia visszautasította az ajánlatot. 1999 márciusában lemezszerződést írt alá a Daylight Recordsszal, ami a Sony BMG birtokolta Epic Recordshoz tartozott.
Kezdetben megpróbálták átalakítani Anastacia stílusát, és mást faragni belőle, de nem hagyta. A saját feje után ment, hiszen mindig is önmaga szeretett volna lenni. Nem akart „kreált” sztárrá válni. Azt javasolták neki, hogy vegye le a szemüvegét, változtassa meg a vokált, és hagyja el belőle a dörmögést, a vibrálást. Azt kérdezték tőle, hogy nem tudna-e kevésbé „feketén” hangzani. Sokan azt éreztették vele, hogy csak akkor lehet igazi sztár, hogyha változtat. Megpróbálták Céline Dionná és LeAnn Rimesszá alakítani. Azonban Anastacia mindig is úgy érezte, hogy ha nem önmagát adná, hamisítvánnyá válna, és esélye sem lenne maradandót alkotni ebben a szakmában. Céltudatos egyéniségének köszönhetően mind a mai napig megmaradt olyannak, amilyen mindig is volt. Karrierje kezdetén nem értette, hogy miért olyan nehéz őt eladni, és azt gondolta: „Adj egy mikrofont és egy közönséget, és ez minden, amire szükségem van.” Majd így folytatta: „Nincs szükségem 17 arculattervezőre és fodrászra ahhoz, hogy egy koncerten énekeljek. Elég embert hallottam a rádióban ahhoz, hogy azt gondoljam, »Istenem, esküszöm, ennél jobban kell énekelnem!«

1999 – 2002: Not That Kind és Freak of Nature

Anastacia bemutatkozó dalával, az 1999-ben szerzett I’m Outta Love-val nagy sikereket ért el szerte a világon. Első albuma, a Not That Kind 2000. június 10-én jelent meg, és igen nagy sikert aratott Európában, Ázsiában, illetve Óceánia nyolc országában vezette az albumslágerlistát. Ausztráliában, az Egyesült Királyságban, Hollandiában, Svájcban és Új-Zélandon pedig az első kislemeznek, az I’m Outta Love-nak köszönhetően háromszoros platinalemez lett. A dal listavezető volt Ausztráliában, illetve Új-Zélandon, második helyre került Franciaországban, Olaszországban, Svájcban és Írországban, valamint hatodik lett Németországban és az Egyesült Királyságban. Az Egyesült Államokban csak kisebb sikert aratott a rádiókban, de a top 10-be került a Billboard Hot Dance Club Play listáján. Az énekesnő a korongot nagymamájának, Margaretnek ajánlotta. Meglepetést szerzett az embereknek a művésznő, ugyanis erőteljes hangja miatt – eleinte ezért hasonlították a zenei legendákhoz, Tina Turnerhez és Aretha Franklinhez – sokan abban a hitben voltak, hogy Anastacia egy teltkarcsú, színes bőrű énekesnő, ám az első videoklip, az I’m Outta Love megjelenésekor épp az ellenkezője tárult a szemük elé: egy fehér bőrű, fiatal lány.
Édesapja, Bob sokáig nem volt tudatában annak, hogy lánya világhírű énekesnővé vált, illetve a hangját sem ismerte fel, amikor a rádiókban hallotta. Majd amikor barátainak köszönhetően tudatosult benne a dolog, azonnal látni akarta Anastaciát, és szerette volna rendezni a korábbi nézeteltéréseket. Az énekesnő egy interjúban így vallott erről: „Apának hívom, de miért? Semmit sem tudok arról, hogy mit csinál vagy ki ő. Nem akarom megkeresni őt. Azt sem tudom, hogy él-e még vagy vannak-e féltestvéreim.” Bob úgy gondolta, hogy Anastacia tőle örökölte a tehetségét, majd azt állította, örül lánya sikereinek, és nagyon büszke rá.
A második dal, a Not That Kind a 11. helyet érte el az Egyesült Királyságban, bekerült a top 10-es slágerlistába Olaszországban, illetve a top 20-ba Svájcban és Franciaországban. A harmadik kislemez, a Cowboys & Kisses néhány európai országban a top 40-be került. Az utolsó kislemez az albumról, a Made for Lovin’ You a 27. helyig jutott az Egyesült Királyságban, és a 72. lett Franciaországban. Összességében a korongon különböző stílusok hallhatóak, ugyanis a pop mellett a country-pop (Cowboys & Kisses), a soul, a dance (I'm Outta Love), a funky, és az R&B (Made for Lovin' You) hangzás is felcsendül. Világszerte több mint ötmillió példányban kelt el. Igen sok országban érte el az arany-, a platina-, és a multiplatina-lemezminősítést. Németországban ötszörös, míg több európai országban négyszeres platinalemezzé vált. A stúdióalbum lenyűgözte mind a közönséget, mind pedig a kritikusokat.
Anastacia 2001. március 8-án járt először Magyarországon az Arany Zsiráf Gála kapcsán, ahol sztárvendég volt. A gálaest végén két dallal lépett színpadra az énekesnő. „Nem hiszek az irányított munkában. Szerencsére a kiadó nyitott volt felém, mint művész felé – ugyanúgy, ahogy én is nyitott voltam feléjük. Ők is felkínáltak producereket a csapatban, és ha tetszettek, dolgozhattam velük. Ha nem értettük meg egymást, akkor nem kellett. Azt szeretem a Sonyban, hogy azt akarták, érezzem jól magamat a dalok írásánál. Az egyetlen ember, aki ki tudja fejezni művészileg azt, amit érzek, az én vagyok. Azt hiszem, ezt megértették. Nem akartam, hogy irányítsanak. Hogy megmondják, hogyan énekeljek, mit hordjak, hogy viselkedjek vagy kire hasonlítsak. Abból már elegem volt” – mondta a magyar Arany Zsiráf Gála-interjúban.
Igen változatos a művészetem. Egy szobrásznak sem ugyanolyan mindegyik műve – mások a vonalak, más a hangulat, ahogy egy festményen is. Egy színésztől sem várjuk el, hogy mindig ugyanazt a karaktert játssza el csak azért, mert az egyszer már sikeres volt egy filmben. Azt hiszem, a közönség azokat imádja igazán, akik képesek sok különböző helyzetet kifejezni, miközben valódiak maradnak. Én ezt csinálom zenészként. Nem változtatom teljesen önmagamat: ugyanaz a hangom, ugyanaz a lelkem, ugyanazzal a szenvedéllyel és lendülettel énekelek, csak hol ilyen, hol olyan hangszert használok. Hol egy kis funky beütéssel, hol mással. Csak ezeket változtatom” – fogalmazta meg művészi hitvallását az interjúban. Állítása szerint sosem vett énekórákat, és nem kellett megtanulnia kezelni a hangját, egyszerűen csak megszólal. Mint elmondta, a cigarettafüst és az alkohol a legártalmasabb a hangjának, ha pedig beteg, úgy szól, mint Barry White-é.
Második albuma, a 2001. november 23-án megjelent Freak of Nature is magas példányszámban kelt el, bár nem annyiban, mint az első. Zenés önéletrajznak nevezhető a korong, amelynek dalai jórészt szerelmi csalódásról szólnak, ugyanis Anastacia akkoriban vetett véget a több mint hétéves párkapcsolatának Shawn Woodsszal. Azonban a Paid My Dues című szerzemény a sztárráválás rögös útjáról szól. A Freak Of Nature című alkotásban elmondja, hogy sokszor különcnek tartották az emberek, akik sosem értették meg, hogyan jöhetnek ki ekkora hangok egy ilyen kicsi nőből. Mára már megtanulta, hogy egyáltalán nem kell amiatt szégyenkeznie, ahogyan énekel. Azzal is megbarátkozott, hogy alacsony termetű (157 cm). Önmagát úgy jellemezte, hogy „a szemüveges kicsike az óriási hanggal”. Az énekesnő dalai ösztönből jönnek. Állítása szerint az érzéseire hallgat, abban, amiben hisz. Úgy véli, hogy ő egy ösztönlény, életérzésekkel. A dalok sorai magukon viselik Anastacia személyiségjegyeit és érzelemvilágát. A How Come The World Won't Stop (Hogy foroghat tovább a Föld?) című dalról azt vallotta, hogy teljesen megváltozott az értelme, miután bekövetkezett a 2001. szeptember 11-ei katasztrófa. (Korábban a szerelmi csalódásához fűződött az alkotás). Származása révén igen megviselték a történtek az énekesnőt. Akkoriban külön megkérte a riportereket az interjúi előtt, hogy ne kérdezzék, és ne faggassák erről a témáról, ám egy idő után magától kezdett el beszélni a tragikus eseményről. Az albumon több stílus is keveredik, hiszen hallhatunk soulfunkdiszkódance (Why'd You Lie to Me), és R&B (Paid My Dues) hangzást is a pop mellett, csakúgy, mint az első korongon. Ez a változatosság, illetve füstös hangja tette elismert előadóvá.
Az első kislemez az albumról a Paid My Dues volt, a második, a One Day in Your Life a 11. helyig jutott a brit slágerlistán, és a top 10-be került több európai országban. A harmadik, aWhy’d You Lie to Me a top 30-ba jutott a brit slágerlistán, a negyedik, a You’ll Never Be Alone pedig elérte a 28. helyet az amerikai Adult Contemporary slágerlistán. Több országban is listavezető volt a nagylemez: Svédországban, Németországban, Svájcban, Belgiumban, Norvégiában, Hollandiában és Dániában, illetve ötszörös platinalemezzé vált Svájcban. Az Egyesült Királyságban, Németországban, valamint több európai országban pedig háromszoros platinalemez lett, Magyarországon pedig aranylemezzé vált. Több mint 4,5 millió példány kelt el az albumból világszerte. Az Egyesült Államokban csak 2002 májusában jelent meg, és Anastacia a nem sokkal korábban autóbalesetben elhunyt Lisa Lopes emlékének ajánlotta. Később az album új, kétlemezes kiadásban is megjelent 2002 novemberében Freak of Nature (Collector's Edition)], amin három bónuszdal szerepel, három remix, és két koncertfelvétel a 2002. szeptember 13-án Japánban adott koncertjéről. Ezen a kiadáson szerepel az I Thought I Told You That című dal is, mely egy duett Faith Evansszel. A dalban közreműködött Ifj. Malek Miklós, magyar zenei producer.
2002 februárjában a brit zeneipar éves popzenei díjátadó ünnepségén, a Brit Awardson lépett színpadra Jay Kay (Jamiroquai) oldalán Donna Summer Bad Girls című slágerével.
2002. május 23-án az Ellen DeGeneres által vezetett VH1's Divas Las Vegas nevű koncerten lépett fel Céline DionShakiraCyndi LauperCherMary J. Blige, a Dixie Chicks és Stevie Nicksmellett, ahol a One Day in Your Life című nagysikerű dal mellett az AC/DC népszerű slágerét, a You Shook Me All Night Longot is előadta Céline-nel és Meredith BrooksszalElvis Presley legismertebb dalai is felcsendültek az énekesnők előadásában: Anastacia nyitotta a sort a Jailhouse Rock című dal egy részletével. Őt követte a Dixie Chicks, Shakira, Mary J. Blige, Stevie Nicks, Cher, végül Céline. A show végén pedig újra felcsendült a You Shook Me All Night Long. Ebben az évben felénekelte a Love Is a Crime-ot a Chicago című filmhez, illetve egy reklámfilmet is leforgatott Cyndi Lauperrel a Dr Pepper üdítőitalt népszerűsítve. A Love Is a Crime listavezető lett az amerikai Hot Dance Club Play listán. A 2002-es Labdarúgó Világbajnokság hivatalos dalát, a Boomot is ő énekelte, amit az énekesnő Glen Ballarddel közösen írt.
Anastacia egyike volt annak a tizenöt előadónak, akik híres Disney-betétdalokat dolgoztak fel a DisneyMania albumon. Az 1937-ben bemutatott Hófehérke és a hét törpe egyik, eredetilegAdriana Caselotti által előadott betétdalát, a Someday My Prince Will Come-ot adta elő. E dal és a Boom is szerepel a Freak of Nature új kiadásának második lemezén.
Az első években híres szemüvegei a védjegyévé váltak. Azokban az időkben számos fiatal Anastacia miatt kezdett el szemüveget hordani. Ekkorra már számos szemüveges nő önbecsülését állította helyre, és szemüvegdivatot teremtett. „Negyedik osztályos korom óta viselek szemüveget, és ma már ez a természetes számomra. Nincs mit szépíteni a dolgon: nélküle vak vagyok, mint egy denevér. Mintegy 50 darabot tartok otthon, de ennek csak a felét hordom. Büszke vagyok arra, hogy sok tini miattam kezdett el szemüveget hordani, és biztatom is őket!” Mindig is úgy vélekedett erről, hogy a szemüvegek titokzatosak és szexisek, ha a nők öntudatosan és határozottan viselik őket. Akkoriban lépten-nyomon arról faggatták, hol szerzi be nem mindennapi kinézetű szemüvegeit. A tévhittel ellentétben nem "hobbiból" viselte, hanem mert szemeinek gyengesége miatt szüksége volt rájuk. Ám, ha már muszáj volt hordania, úgy gondolta, hogy nem a hétköznapi viseletet választja. Végül 2005 augusztusában lézeres szemműtéttel helyrehozatta a látását. Elmondása szerint szemkontaktust kezdett el kialakítani a közönséggel a színpadról, ezért azt szerette volna, ha közvetlenül látják a szemeit. Részben ezért döntött végül a műtét mellett.
Az énekesnő, aki minden hatás ellenére is eredeti tudott maradni, elmondta, hogy mit jelent számára a karrier: „A karrierem azt jelenti, hogy mindent vissza tudok adni az Édesanyámnak, amit ő nyújtott nekünk kiskorunkban. Eleinte azt mondtam neki: nem akarom, hogy dolgozzon, majd én gondoskodom róla! Később már arra biztattam, hogy menjen vissza szeretett közönsége elé, hiszen annak idején feláldozta a pályáját az öcsém miatt. Ami pedig engem illet, szeretem mosni a szennyest, és látni, hogy tele a hűtő, még akkor is, ha egyáltalán nem eszem abból, ami benne van. Egy darabka normális életre vágyom. Bevásárolni járni, és gyertyákat gyújtani a nappaliban. Szeretek élni!

2003: Harc a melldaganattal

2003 januárjában mellkisebbítő műtétre jelentkezett az állandó hát- és nyakfájása miatt. Azonban az előtte elvégzett mammográfia-vizsgálat eredménye, melyet három óra múlva kapott kézhez, és amitől eleinte ódzkodott, végül orvosa tanácsára rábólintott, rosszindulatú, bár kezdeti stádiumban lévő daganatot mutatott ki a bal mellében. Kezdetben nem akarta beavatni a külvilágot a részletekbe, ám nem sokkal később, a diagnózis után egy kórházi alkalmazott kiszivárogtatta a híreket az énekesnő állapotáról. Sosem derült fény arra, hogy ki volt az illető.
Ezt követően azonnal megjelent a sajtó, Anastacia pedig ekkor állt ki, majd elmondta a fejleményeket, mielőtt a barátaival és az ismerőseivel beszélhetett volna a dologról. „Így aztán nyilvánosan is bejelentettem, hogy beteg vagyok, nem tehettem mást. Ez a reflektorfényben zajló élet velejárója. Elfogadtam, hogy egyszer az én életem is terítékre kerül. Fel voltam rá készülve. (...) A saját nevemen jelentkeztem be a kórházba, nem úgy, ahogy a hotelekbe szokás, ha inkognitóban akar maradni az ember. Ez egy kórház volt, itt csak Anastacia Newkirk voltam.” Miután diagnosztizálták a betegséget, leforgatta a Love Is a Crime-hoz tartozó videoklipet New Yorkban, bár a munkálatok alatt 40 fokos lázzal küzdött az énekesnő.
Akkoriban még egyáltalán nem volt biztos abban, hogy túléli a betegséget, ám kijelentette: nem fél a haláltól. Megpróbálta tanulságossá tenni a küzdelmét mások számára, ezért videóra vetette egy-egy kezelését, illetve a lábadozásait. A történtekről dokumentumfilm készült, amely a 2004-es Anastacia című koronghoz tartozó bónusz-DVD-n látható. A műtét előtti napokban üvöltött, sírt és zokogott: „A tények kétségbevonása, a hitetlenség, a düh és a depresszió miatt teljesen összetörtem lelkileg” – emlékezett vissza. Emellett bűntudata is volt amiatt, hogy a családtagjai vállára is egy ekkora lelki terhet tett, akiken szintén elhatalmasodott a kétségbeesés. Lebénította a tudatlanság, a betegség tudata, és a félelem attól, hogy vajon elveszíti-e a melleit, mire felébred a műtét után, illetve, hogy vajon szükség lesz-e a kemoterápiás eljárásra, és ki fog-e hullani a haja.
Ijesztő volt hallani a szót: daganat. Rémisztő volt hallani, hogy rosszindulatú. Mindenképpen azon voltam, hogy megpróbáljak harcolni ellene.” A hétórás műtét sikeres volt, ami alatt bal mellének 40%-át eltávolították, és ennek megfelelően a jobb mellét is kicsinyíteni kellett az egyensúly megőrzéséhez, majd a helyreállító operációt is elvégezték. A jó hír ezután az volt, hogy az elváltozás nem terjedt tovább a nyirokcsomóira vagy bármely más területekre a testében, így hát "csak" a hathetes, napi sugárkezelésekre volt szükség, nem pedig az egész szervezetet roncsoló kemoterápiás eljárásra. Viszont az operáció után a kínok kínját élte át az énekesnő, ugyanis a fájdalomcsillapítók nem hatottak a gyerekkori Crohn-betegség miatt. A szervezete nem volt képes befogadni őket. Olyan erős, kínzó fájdalmai voltak, hogy napokig felülni is képtelen volt. A mosdóig is csak gyötrő fájdalmak közepette jutott el. Mindkét mellében kivezető csövek voltak. A műtét és a sugárkezelések után Estée Lauderrel közösen létrehozta a The Anastacia Fund nevezetű alapítványt, hogy felhívja a figyelmet: a mellrák a fiatalokat is sújtja. Harmadik albumának témájára és hangzására nagy hatással voltak az átéltek. 2005-ben a brit The Box zenei csatornának azt mondta, hangja veszített az erejéből, és nem tudott dolgozni, ezért hosszú időbe telt, hogy olyan dalokat írjon és rögzítsen, amelyekkel elégedett. Elmondta, hogy visszagondolva egyáltalán nem dühös a betegség miatt, és nem átokként fogja fel.
Tudom, hogy mindennek oka van. Talán azért lettem én a kiválasztott, mert helyzetemnél fogva másoknak is segíthetek. A dalaimmal milliókhoz szólok, és az a tudás, melyet a betegség révén szereztem, szintén milliókhoz juthat el. De hogyha csak egyetlen egy emberen tudok segíteni, már az is rettentő sok” – mondta a felvilágosító kampányán. Hozzátette, hogy a mammográfia-vizsgálatot ajánlatos már 35 éves kor alatt elvégeztetni. Miután győzedelmeskedett, azt követően ragadt rá a "Survivor Chick" (Túlélő csaj) elnevezés.
Anastacia azon szeretne változtatni, hogy a nők mostantól ne éljenek abban a hitben, miszerint 40 éves kor alatt nem kell aggódni a mellrák kialakulása miatt, illetve, hogy nincs szükség az ön- és mammográfia-vizsgálatra, kivéve abban az esetben, ha már előfordult a betegség a családban. Elhatározta, hogy megváltoztatja ezt a gondolkodásmódot, és sosem fogja megszakítani a harcot a betegséggel szemben. A mai napig kiemeli, hogy az orvosa tanácsára elvégzett mammográfia-vizsgálat mentette meg az életét. Minden erejével azon munkálkodik, hogy hogyan tudna segíteni a fiatal nőknek, és megértetni velük, hogy egyre inkább felelősek a saját egészségükért.
2003. szeptember 30-án a negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Women Rock! (Songs from the movies) nevű shown (koncert a mellrák elleni küzdelemért) lépett fel Hollywoodban, a Kodak Színházban. Ekkor BeBe Winans közreműködésével előadta az Aerosmith legendás szerzeményét, az I Don't Want to Miss a Thinget és a Heavy on My Heartot. Majd aBee Gees You Should Be Dancing című dalát hallhatta a közönség az énekesnő előadásában, végezetül pedig szintén a legendás együttes egy népszerű alkotására esett a választás: a Stayin' Alive-ot énekelte el Mandy MooreMya és Ann Wilson társaságában. A rendezvényen olyan hírességek is tiszteletüket tették, mint például Dolly PartonJessica Alba vagy Bonnie Raitt.

2004 – 2006: Anastacia album és a Live at Last Turné

Ahogy a Rove ausztrál műsorban elmondta 2004-ben, bár eleinte azt gondolta, vége a karrierjének a betegség miatt, és elveszítette kreativitását, mégiscsak sikerült felülkerekednie, talpra állnia és megerősödnie. A következő korong tervezésekor úgy érezte, más hangulatot kell adnia a zenéjének: ekkor rock-hangszerekkel kísérletezett. Azt szerette volna, hogy a hangja erőteljesebben szóljon – ez leginkább a Seasons Change, az I Do és a Time című daloknál észlelhető –, viszont a popzenei hangzást is meg akarta tartani. Véleménye szerint a túlzott vadság nem illik a hangjához. Ekkor született meg a soul, a pop, illetve a rock keveréke, melyet sprocknak nevezett el.
A felépülést követően szinte azonnal stúdióba vonult – 2003 szeptemberében fogott hozzá a munkálatokhoz –, és 2004. március 29-én meg is jelent a harmadik nagylemeze Anastaciacímmel. Március elején a Left Outside Alone volt Anastacia visszatérő dala, egyben az első kislemez a korongról, amely igen nagy népszerűségnek örvendett szerte a világon: több országban is listavezető vagy top 5 sláger lett. Az albumon közreműködött Glen Ballard, Dallas Austin, David Stewart, és Sonny Sandoval, a P.O.D. énekese, akivel a társadalmi tudatosságot tükröző I Do című dalon dolgoztak együtt.
Az énekesnő egy igen nehéz időszakában született meg az album. „Nem volt kellemes élmény. Rendszerint az élet napos oldalát nézem, de ebben az albumban eddig semmi nem volt pozitív élmény. Az orvosom azt mondta, hogy fáradt leszek, nem azt, hogy hülye. Semmire nem voltam képes összpontosítani. Megírtam a versszakot, aztán nem tudtam megírni a refrént, vagy megírtam a refrént, de nem tudtam megírni az átvezető szakaszt. Nem tudtam beszélni, nem voltam képes gondolkodni, teljesen kivoltam. Az orvosok azt mondták, fáradt leszek, de álmatlanságtól szenvedtem. Nehéz volt...
A lemez nagy sikert aratott: tizenegy országban vezette a slágerlistát. Az élre került az Egyesült Királyságban (ahol 1,2 millió példányban kelt el, és platinalemezzé vált, valamint 2004 hatodik legkelendőbb albuma volt), Írországban, Hollandiában, Ausztráliában, Görög- és Németországban is. Magyarországon pedig aranylemez lett. Előző két albumával ellentétben ezt nem adták ki az Egyesült Államokban, bár háromszor is tervezték. A Left Outside Alone-t kétszer is megjelentették ugyan, de keveset játszották a rádiók. A dance remix verziója viszont a Hot Dance Club Play slágerlista ötödik helyére került. A stúdióalbum négyszeres platinalemez lett Németországban és az Egyesült Királyságban. Több európai országban pedig háromszoros platinalemezzé vált.

Anastacia még három sikeres kislemezt adott ki a korongról: a Sick and Tired első helyezett lett Spanyolországban, illetve a top 5-be került az Egyesült Királyságban és más európai országokban. Csaknem akkora sikert aratott, mint a Left Outside Alone. A Welcome to My Truth az eddigi legsikeresebb kislemeze lett Spanyolországban, valamint a Heavy on My Heart bevételét a The Anastacia Fund alapítvány kapta meg. Ezen a kislemezen hallható az Underground Army, és a Heavy on My Heart francia nyelvű változata is, a Trop lourd dans mon coeur. Az album korlátozott példányszámban bónusz DVD-s változatban is megjelent. A DVD-n a lemez készítéséről, és a 2002-es európai promóciós turnéról (Europe Promo Tour) láthatóak felvételek, illetve a melldaganattal kapcsolatos dokumentumfilm is megtekinthető.
Anastacia 2004 szeptemberében indult útnak az első turnéjával Live at Last (Végre élőben) elnevezéssel, amely november végén fejeződött be. A show második szakasza (Anastacia is back... Live at Last) 2005 februárjában vette kezdetét, és áprilisig járta az országokat az énekesnő. 2005. február 17-én érkezett meg a magyar fővárosba, és a Papp László Budapest Sportarénában tette tiszteletét a magyar közönség előtt. A show iránti nagy érdeklődés miatt meghosszabbították a turnét, így Anastacia egészen augusztus közepéig koncertezett. Ekkor már az Encore Tour nevet viselte a show.

Pieces of a Dream, az első válogatáslemez

2005. november 7-én kiadta első válogatásalbumát, a Pieces of a Dreamet, amelyből világszerte négymillió példány kelt el. Négy bónuszdal szerepel az alkotáson, köztük a címadó Pieces of a Dream, és az Eros Ramazzottival felvett, félig olasz nyelvű I Belong to You (Il ritmo della passione) nagy sikert arattak. Bár a kiadója vette rá, hogy válogatásalbumot adjon ki, Anastacia elégedett volt a végeredménnyel, és azt mondta, mintegy krónikaként foglalja össze karrierjének első öt évét.
Nem sokkal az I Belong to You (Il ritmo della passione) megjelenése után az énekesnő kiadta első koncertfelvétel-DVD-jét is Live at Last címmel. A 2006. március 27-én Európában megjelent DVD-n a berlini és a müncheni koncertek felvételei találhatóak, illetve négy videoklip is szerepel rajta. A Left Outside Alone amerikai változata, és a válogatásalbum három kislemezdalának klipje: a Ben Moodyval felvett Everything Burns, mely megtalálható Fantasztikus Négyes című film dalai között, a Pieces of a Dream és az I Belong to You (Il ritmo della passione). Az előző albumhoz felvett öt dal, az I Do, a Rearview, a Seasons Change, az Underground Army és a Time klipje (ezek a videók kimondottan a Live At Last turnéhoz készültek, és nem minősülnek hivatalos videoklipnek), valamint egy dokumentumfilm is látható a turnéról.
2006. június 4-én, Portugáliában 120 ezer ember előtt lépett fel a Rock In Rio nevű koncerten.

2007 – 2009: Heavy Rotation és a Heavy Rotation Turné

Ezt követően Anastacia szünetet tartott a karrierjében egészen 2008-ig. Ezalatt az idő alatt férjhez ment, illetve ruhákat tervezett, melyeknek a reklámarca is ő volt az s. Oliverkollekcióban. A Limited Luxury kollekció, amelyet a Swarovski'céggel tervezett, 2007. november 2-ától volt kapható, de csak kevés országban, 2006 szeptemberétől pedig kapható az Anastacia nevű parfüm. Ebben az időszakban mellrák elleni alapítványoknál is tevékenykedett. 2003 óta folyamatosan azon munkálkodik, hogy felhívja a figyelmet az ellenőrző vizsgálatok fontosságára, illetve a megelőzésre.
Anastacia 2007. július 1-jén az Egyesült Királyságban lépett fel a Diana hercegné emlékére szervezett emlékkoncerten. Ez volt az első nagyobb rendezvény az új Wembley Stadionban, egyben az énekesnő egyik első nagy fellépése azóta, amióta szünetet tartott karrierjében. Andrew Lloyd Webber Jézus Krisztus Szupersztárjából énekelte el a Superstar című dalt gospelkísérettel.

2007 augusztusában az Anastacia by s. Oliver weboldalra kikerült videofelvételen – amikor jövőbeli terveiről kérdezték – Anastacia megerősítette, hogy új albumon dolgozik, és egy ruhakollekciót is meg fog jelentetni. A lemez címét és megjelenésének dátumát ekkor még nem említette. 2007 novemberében a hivatalos honlapján található életrajzába is bekerült, hogy 2008-ban új koronggal jelentkezik, és turnéra is indul.
2008-ban már a Mercury kiadónál tevékenykedett, ugyanis távozott a Sonytól. 2008. július 24-én jelentette be, hogy negyedik stúdióalbuma, a Heavy Rotation október 24-én jelenik meg Európában és Ázsiában, illetve 2009-ben a világ többi részén. 2008 augusztusában, 40. születésnapja előtt egy interjúban bevallotta, hogy valójában nem 1973-ban, hanem 1968-ban született, azaz karrierje kezdete óta öt évvel fiatalabbnak vallotta magát. Mint kiderült, a 2003 elején diagnosztizált mellrákja miatt egyáltalán nem bánta, hogy 34 helyett 29 évesnek gondolták az emberek, ugyanis úgy vélte, az ő példájából kiindulva hátha még több fiatal nő veti alá magát az ellenőrző vizsgálatoknak.
Ebben az évben egy újabb komoly betegséget, szívritmuszavart diagnosztizáltak nála az orvosok. Anastacia eleinte azt gondolta, pánikrohamai vannak, emellett arra lett figyelmes, hogy a szíve hevesen kalapál. Úgy, mintha lefutott volna egy fél maratont, pedig nyugalmi helyzetben volt. Műtétet javasoltak neki, ám az énekesnő hallani sem akart róla, és azt mondta, hogy bőven elég volt a melldaganat utáni hercehurca, így hát a gyógyszeres kezelést választotta.
A legújabb korongon producerként működött közre Ne-Yo, a The Heavyweights, Lester MendezJ. R. Rotem és Rodney Jerkins. Az első kislemez, az I Can Feel You augusztus 25-én került a rádióadókhoz. A második kislemez az Absolutely Positively lett, a harmadik, a Defeated pedig csak promóciós kislemezként jelent meg. A Heavy Rotation kevésbé bizonyult sikeresnek, mint az előzőek: egy kislemeze sem került be a top 40-be az Egyesült Királyságban, ahol eddig a legtöbb sikert aratta. Anastacia nem keseredett el, és kijelentette, hogy kiadóváltás után más előadóknak is voltak már hasonló gondjaik, és a gazdasági válság hatása is érződött a lemezeladásokon.
Ez az album – amely igen gyorsan elkészült Anastacia szerint – az énekesnő lágyabb, gyengédebb és nőiesebb oldalát mutatja meg. Mint elmondta, nem számított rá, hogy ez egy ilyen boldog album lesz. Eleinte azt gondolta, hogy csak néhány szerelmes dal lesz rajta, de még azok a dalok is pozitívak, amelyeket nem ő írt (I Can Feel YouAbsolutely Positively & Heavy Rotation), hanem csak választott. Semmi Left Outside Alone vagy I'm Outta Love, csupa I Can Feel You és Heavy Rotation. Állítása szerint ez az első boldog lemez, amit valaha készített. A második korongot egy szakítás után, a harmadikat pedig a betegsége átvészelése után alkotta meg. Az énekesnőnek eleinte fogalma sem volt arról, hogy képes ennyi vidám dalt írni.
A kritikák szerint nagyon jól tükröződik a lemezen, hogy milyen az élethez való hozzáállása. A Heavy Rotation című dalról Anastacia azt mondta, hogy egy őrült, magával ragadó táncdal, mellyel rendkívül elégedett. E dal mindig felpörgeti az énekesnőt, bár elég ritkán hallgatja a saját dalait – hacsak nincs éppen fellépésen –, ugyanis nem kedveli az ilyesmit. Ez a korong sokkal inkább a lélekhez szól. Állítása szerint sokkal jobban kapcsolatban áll a belső énével, a lelkével, mint azelőtt. Úgy érzi, átjutott a nehézségeken, és megtalálta a belső békéjét. Ebben az időszakában döbbent rá arra, hogy nem muszáj mindenben irányítania az életét, és nem kell annyira maximalistának lennie. Az az érzése, hogy végre összhangba került a saját érzékiségével. Ennek kapcsán úgy jellemezte magát, mint a bort: időbe telt, de az évjárata igen népszerű. Jól érződött az énekesnő zenéjén, hogy mennyire boldog volt akkoriban. Szerinte néha ez a korral jár, néha pedig az kell hozzá, amit az ember élete során megtapasztal.

A kritikusok szerint „elbűvölő, sokoldalú album lett, amin mindenhol érezhető Anastacia eltéveszthetetlen hangja és egyénisége”, bár emellett úgy vélik, „időnként giccses, átlagos R&B-be fullad.” Szerintük „ez a korong egy lenyűgöző előadó győzedelmes visszatérése, olyasvalakié, aki megjárta a fájdalom rögös útját, és erősebbé vált, mint valaha volt. Tele van olyan dalokkal, amelyek táncra késztetik a nőket, és annyira sugárzik belőlük az optimizmus, hogy nem lehet nem szeretni őket.” „Lágy balladák és vidám diszkódallamok hallhatóak a lemezen. Eltűntek az előző album sötét hangulatú dalai, összességében pedig egy boldog Anastaciát hallhatunk az alkotásokban.
2009 júniusában indult útnak a második turné Heavy Rotation névvel, amely ősszel fejeződött be. Szeptember 6-án érkezett meg Budapestre, aSyma Csarnokba. Ekkor részt vett a mellrák elleni kampányban is Dobó Kata és Oroszlán Szonja, hazai színésznőink oldalán. Együtt népszerűsítették az évente megrendezett Lánchíd-sétát, a koncert előtt pedig az Egészség Hídja Egyesület felvilágosító munkáját is segítette, valamint jótékonysági árverést indított Magyarország egyik aukciós weboldalán, a Vatera.hu-n, melynek teljes bevételét az egyesület kapta meg. Emellett újra hangot adott az ellenőrző vizsgálatok fontosságának egy magyar interjúban: „Ez egy természetes dolog az életünkben. Élhetünk együtt a rákkal. Nagyon könnyen túlélhetjük a mellrákot, ha nem félünk túlságosan, és odafigyelünk, részt veszünk szűréseken. A legfontosabb, hogy ne hunyjunk szemet, csak mert »nincs ilyen a családomban, és akkor biztosan nekem sem kell aggódnom...« Ez többé nem így van! A környezetünk stresszessé vált nekünk nőknek.
»Önnek mellrákja van« – 34 évesen, életem és énekesi karrierem csúcsán ezek voltak azok a szavak, amelyekre a legkevésbé számítottam az orvosomtól, főleg, hogy a családban nem volt előzménye a betegségnek. Elgondolkodtam: »lehet, hogy meghalok egy nap, egy hét vagy egy év múlva?« De gyorsan megtudtam, hogy a mellrák diagnózis azért nem halálos ítélet: a vizsgálatnak köszönhetően gyorsan észrevették a daganatot a mellemben, eltávolították, és a hathetes sugárkezelések után "rákmentessé" nyilvánítottak” – idézte fel az átélteket.
A turnét kedvezően fogadták a kritikusok és a rajongók is. 2009. október 26-án jelent meg a Ben's Brother együttes legújabb kislemeze, melyen Anastacia is vendégszerepelt, ugyanis egy duettet készített a brit zenészekkel, amely a Stalemate címet viseli. Nem sokkal később a videoklip is elkészült az alkotáshoz.
2009 novemberében és decemberében egy kisebb koncertkörúton vett részt két nagysikerű énekesnő, Lulu és Chaka Khan oldalán. A show a Here Come The Girls elnevezést kapta. December elején a három művésznő nyitotta meg a Royal Variety Performance-t a Relight My Fire című szerzeménnyel. A jótékonysági rendezvényen a fellépők között volt Lady GagaBette Midler és Whoopi Goldberg is. Az előadókat személyesen is üdvözölte egy-egy kézfogással II. Erzsébet királynő.

2010 – 2011: Együttműködések sorozata

2010 márciusában, Zürichben több alkalommal is fellépett az Art On Ice nevezetű korcsolya-showban, amelyet a zürichi Hallenstadionban és Lausanne-ban rendeztek meg. Hivatalos weboldala szerint a világ legjobb műkorcsolyázóit ihleti meg az énekesnő zenéje, illetve a műsorban aláfestő zenéül szolgáltak szerzeményei. A koreográfiákat az ő dalaihoz tervezték. Anastacia életében igen nagy változás történt akkoriban: 2010. április 21-én beadta a válókeresetet, ám később elárulta, hogy a szakítás már január végén megtörtént a férjével. Kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozott, konkrétumokról pedig soha nem beszélt, hiszen magánéletét mindig is óvta a médiától.

Június 11-én Moszkvában debütált az új dala, a Safety, melyet az orosz származású Dima Bilannel (a 2008-as Eurovíziós Dalfesztivál nyertesével) rögzített. Júliusban a szerzeményhez tartozó videoklip is elkészült. Elsőként az orosz MUZ Tv díjátadó gáláján adták elő a dalt élőben, Moszkvában. Ekkor a One Day in Your Life is felcsendült. Nem sokkal később az Emma Bunton által vezetett Don't Stop Believing című brit tehetségkutató műsor is kezdetét vette, ahol Anastacia is tagja volt a zsűrinek Charles "Chucky" Klapow, Tamzin Outhwaite és Duncan James mellett. A Glee című zenés vígjátéksorozat ihlette meg a műsort.
2010. március 23-án az énekesnő bejelentette, hogy csatlakozik a belga énekesnőhöz, Natalia Druytshoz a Natalia Meets Anastacia elnevezésű koncertsorozaton, melynek a belga Sportpaleis Aréna (amely a világ harmadik legnagyobb koncertterme) adott otthont. A legalább öt koncertből álló koncertsorozatra 2011 januárjában került sor. A showra 130 ezer jegy kelt el, és számos dalt adtak elő Anastacia slágerei közül is. 2010. szeptember 17-én, Anastacia születésnapján pedig Burning Star címmel debütált az új szerzeményük, melyet Nataliával (aki azóta az énekesnő egyik legjobb barátnője lett) rögzítettek.
Később Anastacia szerepet vállalt a Valerio Zanoli által rendezett All You Can Dream (Bármi, amiről álmodsz) című amerikai filmben, amelyben önmagát alakította, és egy őrangyal szerepébe is belebújt. Zanoli így beszélt a filmről: „Ez egy vicces családi film, meztelenkedés, drogok és minden ilyesmi nélkül. Sok olyan film létezik, aminek hasonló társadalmi üzenete van. Ez egy jó lehetőség, hogy a családok együtt legyenek, és együtt töltsenek egy kis időt”. 2010 végén egy újabb miniturnén vett részt az énekesnő, a Here Come The Girls második szakaszán. Anastaciához és Luluhoz Heather Small, brit popénekesnő csatlakozott.
2011. február 14-én New Yorkba látogatott az énekesnő, ahol a Radio City Music Hallban Gigi D’Alessioval lépett fel. Ezt követően Koppenhágában, majd Svájban láthatta a közönség. A nyár folyamán Ausztriában (Schwarzlsee-ben) is kiengedte erőteljes hangját, ugyanis aLyoness Fesztivál születésnapi buliján Anastacia volt a sztárvendég, ahol számos más fellépő után egy emlékezetes 85 perces koncerttel zárta az estét. Augusztus 20-án pedig Norvégiában tűnt fel az Elvefestivalon, illetve egy új dalt (If I Was Your Boyfriend) is rögzített DJ Tony Moran barátjával, akit már 18 éves kora óta ismer az énekesnő. A szerzemény felkerült Tony stúdióalbumára, illetve kislemezként is kiadták. Moran számára hihetetlen élmény volt együtt dolgozni Anastaciával.
Ősszel két privát koncertet is adott: egy kazahsztáni, illetve egy moszkvai esküvőn, majd Londonba utazott, ahol a Pink Ribbon Ballon lépett fel. Néhány nap múlva pedig Rómában, a Rai Uno tévécsatorna Ti lascio una canzone című műsorában tette tiszteletét. Ezt követően Ukrajnában, a Lviv Aréna megnyitóján koncertezett, ahol a 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokságfocimeccseit is megrendezték. Nem sokkal később Münchenben láthatta viszont a közönség – szintén egy privát rendezvényen –, a Fujitsu Forum 2011-en. Másnap Madridban, a SAPvállalat által szervezett koncerten csillogtatta meg énektudását, ezután Moszkvában is egy újabb előadásra került sor a Vertu által szervezett partin.
2011. november 18-án jelent meg a legújabb alkotása, a What Can We Do (A Deeper Love) – DJ Tiësto közreműködésével, aki a világ egyik legsikeresebb lemezlovasa. A dal refrénje az 1993-as „A Deeper Love” című alkotás refrénjét tartalmazza, amely egy Aretha Franklin-sláger.

2012 – 2013: It's a Man's World és az újabb melldaganat

Anastacia a 2012-es évet a Škoda Auto nagyszabású reklámkampányával kezdte. Ennek során Európa csaknem minden országában vetítésre került az új Skoda Citigo reklámfilmje, melyben hallható a fent említett, DJ Tiëstóval készített What Can We Do (A Deeper Love) című dal. Néhány reklámfilmben Anastacia is szerepet vállalt. Tavasszal megkezdte a prágai klipforgatási munkálatokat ehhez a dalhoz, melyet a cseh autógyártó vállalat megbízásából készített el, ugyanis ez volt az azévi reklámkampányuk hivatalos dala. A szerzemény egy világraszóló promóciós kampány részeként jelent meg, illetve Anastacia visszatérésének kezdeteként. Eközben újra stúdióban dolgozott, és gőzerővel az új korong megjelenésén munkálkodott. Tim Pierce, nagysikerű gitáros is közreműködött az énekesnő oldalán, akivel már többször is együtt dolgozott. Az album producere pedig a közismert Glen Ballard.
Eközben a brit X-Faktor című műsorban vendégzsűritagként foglalt helyet Louis WalshGary Barlow és Tulisa Contostavlos oldalán. Teljes állásban szerették volna a székben látni Anastaciát, ám programjai miatt nem vállalta el a felkérést, így végül Nicole Scherzinger látta el a feladatot. Mindezek után az új videoklip, a What Can We Do (A Deeper Love) július 16-án debütált. Nyáron megosztotta rajongóival, hogy kiskutyája, Freak elpusztult. Július beköszöntével pedig a Night of the Proms elnevezésű kisebb koncertkörúttal ajándékozta meg közönségét az év végéig. Olyan helyekre látogatott el, mint például Svédország, Belgium, Németország, Hollandia, Luxemburg, illetve Oroszország. Emellett sajtókonferenciákon, valamint televíziós-, és rádiós-interjúkon vett részt különböző európai országokban az új korong népszerűsítése kapcsán.

Az első feldolgozásalbum

Később elárulta (a születésnapján), hogy november 9-én jelenik meg a feldolgozásalbuma, valamint a lemezcímet is megosztotta rajongóival: az It's a Man's World nevet kapta az alkotás. Mint kiderült, hogy két lemez elkészítését írta alá a BMG cégnél, ahova szerződött. A Mercury valamilyen szinten megpróbálta átformálni az énekesnő stílusát, ami sokaknak nem igazán tetszett, emiatt is döntött úgy 2010-ben, hogy elhagyja a társaságot.
Anastacia a Best of You című Foo Fighters-dalhoz október elején egy videoklipet is leforgatott. A szerzemény az énekesnő feldolgozáslemezén szerepel olyan klasszikusok mellett, mint a You Give Love A Bad Name (Bon Jovi), a Dream On (Aerosmith), a One (U2), a Back In Black (AC/DC), a Sweet Child o’ Mine (Guns N’ Roses) vagy a You Can't Always Get What You Want (The Rolling Stones). Az albumon a legendás rockegyüttesek dalai között helyet foglal a Led Zeppelin, a Kings Of Leon, az Oasis, valamint a Soundgarden egy-egy szerzeménye is Anastacia előadásában. Az énekesnő az év utolsó napján sem tétlenkedett: Romániában egy szilveszteri koncertet adott.
2013 február elején megkezdte a saját dalainak írását a következő nagylemezre, illetve izgatottan készülődött az It's a Man's World elnevezésű turnéjára, melynek indulását áprilisra tervezte. Anastacia elmondta, rendkívül boldog, hogy visszatérhet a dalszövegíráshoz. Amikor az érzelmeiről ír, szövegek és dallamok úsznak a fejében – osztotta meg gondolatait közösségi oldalán. Később újra a Ben's Brother együttes frontemberével, Jamie Hartmannel dolgozott együtt. Az énekesnő elmondása szerint a legújabb turnét leginkább amiatt várta, mert a kisebb koncerthelyszín lehetővé tette volna számára, hogy még nyitottabb legyen a rajongók előtt, illetve alkalma lett volna beszélgetni is velük.
Tavasszal egy lóverseny-világbajnokság került megrendezésre Dubajban, ahol a verseny után Anastacia lépett volna színpadra, mint sztárvendég, ám a betegsége miatt meghiúsultak tervei.

Kiújult a melldaganat

2013. február 27-én aggasztó hírt közölt a rajongótáborával: tíz év után újra melldaganatot diagnosztizáltak nála az orvosok. Emiatt a tavasszal induló It's a Man's World nevezetű koncertkörutat törölni kényszerült. (Ez egy európai koncertturné lett volna, ahol Anastacia az új feldolgozásalbumáról, illetve a korábbi lemezeiről adott volna elő dalokat. Két hónappal a turné előtt szinte minden alkalomra elkeltek a jegyek). A történtek miatt igen csalódott volt, és úgy érezte, meghasad a szíve, amiért cserbenhagyta rajongóit, akik szeretettel várták a visszatérését. A rajongótábort egyenesen sokkolta a hír, de a csapat mindent elkövetett annak érdekében, hogy mellette legyen a nehéz időkben is. Anastacia minden erejével azon volt, hogy minél hamarabb felépüljön, ám továbbra is dolgozni akart. Elmondása szerint elszántabb volt, mint valaha, és megmutatta, hogy újra győzelmet tud aratni a szörnyű kór felett, viszont egy igen intenzív csatán evickélt keresztül.
Eros RamazzottiElton John és Mick Hucknall is kifejezte támogatását az énekesnő számos rajongója mellett. Az olasz virtuóz olyannyira a szívén viselte Anastacia sorsát, hogy egy római fellépésre invitálta őt, és azt szerette volna, hogy közösen énekeljék el az I Belong to You (Il ritmo della passione) című szerzeményüket. Anastacia mindvégig rendkívül hálás volt – ezt nem győzi hangsúlyozni mind a mai napig – a támogató, illetve a bátorító üzenetekért. Azelőtt még soha nem látott támogatások százezrei indultak meg az énekesnő felé abban az időben.
Anastacia ismét bebizonyította, hogy semmilyen betegség sem veheti le a lábáról, ugyanis a harc közben is életvidáman, és gőzerővel folytatta a stúdiómunkálatait. A lemezzel kapcsolatban annyit árult el akkoriban, hogy a 2004-es sprock stílushoz fog visszatérni, illetve egy ballada is helyet foglal majd a korongon. A 2013 április közepén történt bostoni tragédia váltotta ki belőle a szerzemény megírását. Később az énekesnő egy kis időre elvonult a nyilvánosság elől, ugyanis a kezeléseinek egy elég intenzív szakaszához érkezett abban az időben, ám megnyugtatta rajongóit, hogy ne aggódjanak, és arra kérte őket, legyenek türelmesek, ő is próbál az maradni. Kis idő elteltével egy érdeklődő rajongónak elárulta: az új lemez ragyogó és varázslatos lesz, illetve kijelentette, hogy napról napra jobban van, és gyógyul.
Július 3-án, két héttel a nagy bejelentése előtt sejtető üzenetet hagyott: „Daganat – Én választok, hogy meghatározzon-e engem, korlátozzon-e engem, legyőzzön-e engem, vagy lépjek és hagyjam......Magam mögött.

Az újabb győzelem és a masztektómia

Július 20-án pedig, az öt hónapos csata után egy fényképet tett közzé, amelyen a stúdióban látható munkatársaival karöltve, majd örömmel tudatta rajongóival, hogy második alkalommal is legyőzte a gyilkos kórt, állítása szerint immáron örökre: „John Fieldsszel és Jamie Hartmannal hülyéskedünk a stúdióban. Nagyszerű, hogy visszatértem a dalszövegíráshoz. Egyébként: rákmentes vagyok, ezentúl örökre.” Ezek után a világsajtó elismerően és boldogan tudatta a hírt az emberekkel.
Később örömmel újságolta, hogy végre teljes mértékben visszatérhet a munkálataihoz. Októberben, a mellrák ellenes hónap kezdetén azonban egy igen komoly információt osztott meg a nyilvánossággal. Angelina Jolie és Sharon Osbourne után ő is a masztektómia (azaz a melleltávolító műtét) mellett döntött, miután az év elején másodszorra diagnosztizálták nála az alattomos kórt. Ezután egy helyreállító rekonstrukciós műtéttel pótolták a melleit: az eltávolított hátizomból új melleket formáltak. A nyilvánosságra hozatallal az volt a célja, hogy felhívja a figyelmet erre a lehetőségre. Újra hangsúlyozta, hogy az ő életét másodszorra is a korai felismerés mentette meg. Kijelentette: bárhol is járjon, nagy hangsúlyt fog fektetni a vizsgáltok fontosságára, és ahol csak tud, hangot ad a dolognak.

Az első nyilvános szereplések az évben

Októberben egy brit televízió által közvetített műsorban, a Lorraine showban jelent meg, ám nem személyesen, hanem a képernyőn keresztül: Los Angelesből kapcsolták az énekesnőt. Itt újra nagy hangsúlyt fektetett a mammográfia-vizsgálat fontosságára. Kis idő elteltével pedig már elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy újra kamerák elé álljon, és ismét megjelenjen a nyilvánosság előtt. November elején egy nagy megtiszteltetés érte: különdíjjal jutalmazták Berlinben, a Men Of The Year nevezetű díjátadó gálán a mellrákellenes kampánya miatt (2003 óta a The Anastacia Fund alapítványán keresztül folyamatosan pénzt gyűjt a mellrákkutatásra, és annak megelőzésére), illetve hosszú idő után újra fellépett népszerű slágereivel, a Paid My Dues-zal és a Left Outside Alone-nal. A díjazottságával történelmet írt, hiszen ő volt a második nő, (korábban Annie Lennoxot díjazták az AIDS elleni harcáért) akit ezen az eseményen kitüntettek.
Anastacia társaságában láthattuk Kylie Minogue-ot és David Beckhamet is, akik szintén egy-egy díjjal büszkélkedhettek az est folyamán. Ezután egy hónap sem telt el, és máris a második díjat vehette át Düsseldorfban: szintén a hosszú évek óta tartó kampányának köszönhetően.
Decemberben megírta a közösségi oldalán, hogy a dalok írását befejezte, az új stúdióalbum elkészült, de azt szeretné, ha az egész tökéletes lenne, ezért a megjelenésére egészen 2014 tavaszáig még várni kell. Majd köszönetet mondott a rajongók türelméért, illetve elmondta, mennyire hálás amiatt, hogy segítettek neki újra meglelni a művészetét. Elárulta, hogy egy bizonyos dalt a korongról kizárólag nekik szán.

2014: Resurrection és a Resurrection Turné

Az énekesnő januárban elárulta, hogy készül a következő kislemezes videoklipje, amely az új korong előfutára is egyben, ám konkrétumot nem árult el. Később kiderült, hogy a kaliforniai Mojave-sivatagban található El Mirage Lake nevű tómedernél zajlottak a munkálatok. A koreográfusi munkálatokat Jason Myhre látta el, aki korábban a Live At Last turné keretein belül dolgozott együtt Anastaciával. Február végén elmondta, hogy a stúdióban az utolsó simításokat is elvégezték az új lemezen. Hangsúlyozta, már nagyon várja, hogy közzé tehesse az album címét, és az új videót, illetve elárulta, hogy a hivatalos közösségi oldalán nyomon követi a neki szánt üzeneteket, amelyek boldoggá teszik őt. Március 13-án rajongói legnagyobb örömére megerősítette a híresztelést, miszerint a legújabb album a Resurrection (Feltámadás) nevet viseli – mely arra utal, hogy az énekesnő sikeresen felépült a melldaganatból, emellett azAnastacia név görögül "feltámadást" jelent –, illetve a korong első kislemeze a Stupid Little Things. Nem sokkal később a hivatalos európai lemezmegjelenési dátumokat is közzétette, melyekből kiderült, hogy május elején kerül a boltok polcaira az új alkotás szerte Európában. Március 21-én pedig nyilvánosságra került a stúdióalbum első videoklipje, a Stupid Little Things.
Anastacia később megkezdte a legújabb lemez promótálását Rómában, ahol egy tehetségkutató műsorban, az Amici di Maria De Filippiben is feltűnt, mint sztárvendég. Itt adta elő első alkalommal a legújabb szerzeményét, a Stupid Little Things című dalt. Ezután Párizsba vezetett az útja, ahol számos rádiós- és televíziós-interjút adott, csakúgy, mint Londonban, amely az utazás következő állomása volt. A brit fővárosban az interjúk mellett egy fotózáson is részt vett a Hello! magazinnál. Ezt követően pedig Németországban tartózkodott az énekesnő, ahol szinte naponta adott interjút reggeli rádiósműsorokban. Az egyik ilyen műsorban elárulta: amikor a betegség ellen küzdött, nemcsak az egészségi állapota miatt aggodalmaskodott, hanem azért is, hogy szeretett rajongói nem hagyják-e el azalatt az idő alatt, és nem pártolnak-e át más énekesnőkhöz.
Április 11-én megrendezésre került a német Radio Regenbogen díjátadó gála, ahol Anastacia is tiszteletét tette, ugyanis egy újabb díjjal gazdagodott a melldaganattal szembeni sikeres küzdelme miatt, majd fellépőként is elkápráztatta a közönséget: színpadra lépett a Stupid Little Things és a Left Outside Alone dalaival. A gálaesten az énekesnő megismerkedett James Arthurral, aki egy valódi legendának titulálta Anastaciát, amit igen nagy megtiszteltetésnek vett a művésznő. Kis idő elteltével a svájci The Voice-ban tűnt fel, mint sztárvendég, ahol egy versenyzővel, Peter Brandenbergerrel lépett a közönség elé. Hannoverben pedig részt vett egy német rádióadó által szervezett rendezvényen, az FFN Hofpartyn, ahol olyan nagysikerű szerzeményeket adott elő, mint például a One Day in Your Life, a Sick and Tired vagy a Paid My Dues.
Ezután további sajtókonferenciákon, illetve rádiós- és televíziós műsorokban vett részt, ahol hosszadalmasan elbeszélgettek a Resurrectionről, illetve jövőbeli terveiről. Egyes televíziós showműsorokban legújabb szerzeményeivel lépett színpadra, ám olykor egy-egy régebbi alkotás is felcsendült. Május 6-án, Milánóban egy akusztikus koncertet adott, ahol a legnagyobb klasszikusok (Left Outside AlonePaid My Dues) mellett hallható volt a Stupid Little Things, a Staring At The Sun, és a Lifeline is. Később egy újabb tehetségkutatóban, a francia The Voice-ban láthatta viszont a nagyközönség Anastaciát, ahol ismét egy versenyzővel, Maximilien Philippe-pel állt színpadra.

Egy spanyol interjú keretei között pedig elmondta, hogy számára áldás volt újra a zenében utazni, amely abban segített neki, hogy kimondja az érzelmeit, és 'az asztalra tegye őket'. „Szerencsés vagyok, hogy énekesnőként tevékenykedhetek, mert azt mondják, ez egy gyógyászati segédeszköz, ha egy nehéz perióduson mész keresztül. Segít abban, hogy ha érzel valamit legbelül, 'le tudd tenni az asztalra'. Amikor az első alkalommal diagnosztizálták a daganatot, megírtam a Heavy on My Heartot, amellyel sikerült letennem egy hatalmas terhet, ami a szívemen volt. Ez egy áldás volt számomra” – árulta el. Mint kiderült, a daganat leküzdése óta nem érzi magát erősebbnek, sokkal inkább bölcsebbnek, nyugodtabbnak és derűsebbnek.
Június 1-jén Veronában, a Lo Spettacolo Sta Per Iniziare című olasz TV-showban tette tiszteletét, ahol az Il Volo nevű olasz poptrióval állt színpadra. A műsort a RAI1 televíziós csatorna élőben közvetítte. Másnap pedig megosztotta közönségével az ősszel induló Resurrection Turné állomásait. Később megnyugtatta rajongóit, hogy az állomások a turné első szakaszának helyszínei. Elmondása szerint senkiről sem feledkezik meg, ugyanis a 2015-ös évet ki fogják tölteni a show további koncertjei. Az énekesnő tervei között az szerepel, hogy hosszú ideig koncertezhessen, majd elárulta, hogy hiányoznak neki a rajongói. Ezt követően folytatta az új lemez promótálását Németországban, Svédországban és Finnországban. Viszont június 23-án egészségügyi okok miatt lemondott néhány nyári fellépést, mivel orvosai sérvet diagnosztizáltak nála, ezért az elkövetkezendő hetekben nem utazhatott. A francia- és németországi helyszínek voltak érintettek az ügyben.
Július közepén Anastacia visszatért Németországba a nagylemez népszerűsítése kapcsán, ahol ismételten különböző rádióknál tette tiszteletét egy-egy interjú keretei között. A színpadra is visszatért: neuwiedi koncertjén újra megtáncoltatta közönségét. Később megerősítették, hogy Anastacia zsűritagként foglal helyet a Rising Star című német tehetségkutató műsorban a reggae-zenész Gentleman, az énekes-dalszövegíróként tevékenykedő Sasha, valamint Joy Denalane, német énekesnő oldalán. Egy brit lottósorsoláson pedig az énekesnő indította útnak a kisorsolásra váró nyerőszámokat.
Augusztus 15-én egy brit rádióállomás, a BBC Radio 2 „Breakfast Show” nevű műsorában tűnt fel Bryan Adams oldalán. Nem sokkal később a skót énekesnő, Lulu és egy jó barátja, Raul Olivo kihívását elfogadva Anastacia is részt vett az Ice Bucket Challenge (jeges zuhany egy jótékony célért) elnevezésű mozgalomban: egy bizonyos összegű adománnyal támogatta az ALS Egyesületet. Augusztus 28-án pedig kezdetét vette a Rising Star a német RTL-en. A csatorna szeptember 18-áig, minden csütörtök és szombat este tűzte képernyőre a tehetségkutató műsort.
Szeptember elején az énekesnő választása a Staring at the Sunra esett, így a Stupid Little Thingset követve kislemez formájában is megjelent. Majd a Resurrection Turné kapcsán Anastacia örömmel tudatta rajongóival, hogy egyes helyeken már az összes jegy elkelt az ősszel induló koncertjeire, és kijelentette: „csodás élő zenei showban” lesz részük a jelenlévőknek. Szeptember 18-án közönsége elé tárta legújabb kisfilmjét, a Staring at the Sunhoz készült videoklipet, ám a rajongók többsége kifejezte nemtetszését, és csalódásnak titulálta a videót, ugyanis Anastacia összességében csak néhány másodperc erejéig látható az alkotásban. Az énekesnő nem sokkal később reagált a negatív kritikákra: „Hagyom a véleményeitek áramlását, gondoljatok, amit akartok, de mindig mindennek van oka.” Az ezt követő kisfilm forgatási munkálatai – a Lifeline című dalhoz – pedig október elején kezdődnek.
30 nappal a Resurrection Turné indulása előtt Anastacia megkezdte a visszaszámlálást, és napi szinten fél-, illetve egyperces videókat kezdett készíteni a nővére közreműködésével, melyek a művésznő izgatottságáról árulkodtak. Emellett elmondta, nincs szüksége ajándékokra a rajongóitól, ugyanis az a legjobb ajándék számára, hogy szerepet játszanak az életében. Az énekesnő a koncertkörút indulása előtt egy nappal – ünneplés gyanánt – hivatalos közösségi oldalán válaszolt a rajongók feltett kérdéseire. Ekkor elárulta, hogy a turné koncertjeiből nem készül DVD, illetve elmondta, nem igazán jellemző rá, hogy ideges legyen a fellépései előtt, majd hozzátette: egy kezén meg tudná számolni, hányszor volt ideges. Október 19-én, Brüsszelben vette kezdetét a show, másnap pedig teltházas koncertet adott az énekesnő Amszterdamban, csak úgy, mint a belga fővárosban. Október 22-én sejtető üzenetet hagyott közösségi oldalain: „Hallottam, hogy többet akartok látni belőlem… Járjatok nyitott szemmel pénteken!” Két nappal később pedig a Staring at the Sun című dal egy teljesen új videoklipje látta meg a napvilágot, mely a szerzemény remix-változata lett. Anastacia így vallott a dal remix-verziójáról: abban a pillanatban tudta, hogy videót kell hozzá gyártania, amint meghallotta azt, mivel remix-kedvelő. Az alkotást Ricki Neil készítette, aki az énekesnő szerint nagyszerű munkát végzett.
Október 27-én Anastacia betegen állt színpadra Milánóban, ugyanis gégegyulladással küzdött, ám nem akarta lemondani a fellépést. Érzelmesre sikeredett a koncert, mivel a vokalisták és a zenésztársak mellett a rajongók segítették ki az énekesnőt a dalok előadásában, ugyanis nehezére esett, hogy énekhangokat adjon ki magából. A show sztárvendége Kekko volt, az olasz Modà együttes énekese, akivel közösen adta elő a Lifeline című dal egy különleges verzióját (Lifeline / Luce per sempre), mely egy félig olasz nyelvű alkotás lett. Ezt követően Anastacia átütemezte a következő napok olaszországi koncertjeit.
Azonban néhány nappal később, október 31-én egy hivatalos közleményt adott ki közösségi oldalán: „Miután kénytelen voltam elhalasztani az olasz turné további állomásait az érzelmesre sikerült milánói fellépés után, sajnálattal jelentem be, hogy orvosi utasításra kényszerpihenőre vagyok ítélve, és a turné további fellépéseit el kell halasztanom. Mindent megpróbáltam, hogy erőmön felül megmentsem a hangomat, és a tervek szerint folytassam a fellépéssorozatot, de az orvosi utasítás szerint nem énekelhetek az elkövetkező 3-4 hétben. Sajnos ez az időszak túl rövid ahhoz, hogy átütemezzük a fellépéseket még erre az évre a karácsonyi ünnepek és a rendelkezésre álló helyszínek hiányában. Ám, már szervezzük a jövő évi pótlást, és Milánó... Vissza fogok jönni! Hanggal együtt!!! Képtelen voltam, hogy egy igaz Ressurection élményben részesíthesselek titeket, ahogyan az összes többi helyszínen tettem, hamarosan találkozunk... és ahogy ti mondtátok, srácok, »Túl kemény vagyok ahhoz, hogy megtörjek«... Nem is kérhetnék jobb támogatókat, jobb rajongókat (#fanily), és csak remélni merem, hogy nem okoztam csalódást. Közösen nézünk elébe 2015-nek. Maradjatok kapcsolatban az új hivatalos fellépési dátumokért és még egyszer, köszönöm, köszönöm, köszönöm. Hibásnak érzem magam, amiért várakozásra intelek titeket, de a 2015-ös Ressurection még nagyobb és jobb lesz, mint valaha. Szeretlek titeket...
Csak úgy, mint a brüsszeli és az amszterdami állomásokon, Madridban és Milánóban is teltházas koncertekre került sor, emellett Rómában, Padovában, Kölnben és Frankfurtban is elkelt az összes jegy, viszont ezekre a fellépésekre már nem került sor. Ám ígéretéhez híven Anastacia közzétette az átütemezett európai dátumokat és helyszíneket, melyek között ismételten helyet foglal Milánó is. Az énekesnő kiemelte, hogy a korábban megvásárolt koncertjegyek továbbra is érvényesek. A bécsi jegyek kivételével, ugyanis a Wiener Stadthalle Aréna "Halle F" nevű termében került volna megrendezésre a koncert, ám az átütemezés miatt a "Halle D" nevű teremben lesz megtartva a show, így a korábbi jegyek visszaválthatóak, amelyek helyett a jegyirodák újakat szolgáltatnak.

Jótékonyság és divat

Emberbaráti tevékenységek

2001. május 29-én előadta az I Ask Of You című szerzeményét az olasz operaénekessel, Luciano Pavarottival, a nyolcadik alkalommal megrendezett Pavarotti és Barátai nevezetű jótékonysági koncerten. A rendezvény az Afganisztánban élő embereket támogatta.
2002. május 19-én a One Day in Your Life-fal lépett fel a Fun City Bowlon, a barátságos labdarúgó-mérkőzés szünetében, a Giants Stadionban. Az összegyűlt összegeket pedig a 2001. szeptember 11-én életüket vesztett rendőrök és tűzoltók családjainak adományozták.
2003-ban, az első melldaganatból való felépülést követően Estée Lauderrel közösen létrehozta az Anastacia Alapítványt (The Anastacia Fund). Azóta számos mellrák elleni alapítványt támogat, illetve folyamatosan hangoztatja, hogy a betegség fiatalokat is sújthat, és mennyire fontos a mammográfia-vizsgálat már 35 éves kor alatt is. Hangsúlyozta, ha tehetné, akár már 25 éves kortól kezdve kötelezővé tenné a vizsgálatot.
Több koncerteken és díjátadókon viselt ruháját is eladta az eBayen személyes tárgyai mellett, ennek bevételét pedig egy melldaganatot kutató szervezetnek adományozta, a The Breast Cancer Research Foundationnek. Féléven keresztül, minden pénteken aukciót indított.
The Breast Cancer Research Foundationnel – melynek folyamatosan pénzt adományoz –, és rajongóival karöltve Anastacia anyagilag segíti a mellrákkutatást – hogy miért történik, hogyan akadályozzuk meg, illetve hogyan gyógyítsuk és kezeljük, ha már kialakult.
2003-ban fellépett a 46664 koncertsorozaton, melyet Nelson Mandela, ex-elnök szervezett. Azt a célt szolgálta a koncert, hogy felhívja a figyelmet az AIDS-es megbetegedésre. Anastacia aQueennel és a U2-val lépett színpadra. A Queen legendás slágereivel, a We Will Rock You-val és a We Are the Championsszal készült az énekesnő, melyeket zenésztársaival karöltve adott elő. Emellett felénekelte az Amandla című dalt, amelyet részben ő szerzett. Az alkotást előadta a koncerten Bono, a QueenBeyoncé és David A. Stewart társaságában. Ugyanebben az évben egy újabb jótékonysági koncerten vett részt Michael JacksonBeyoncéMariah Carey és más művészek oldalán. E rendezvény az ikertornyok elleni támadásban (2001. szeptember 11.) elhunytak emlékére lett megszervezve. Ekkor adták elő a What More Can I Give című alkotást.
Anastacia így mesélt erről: „A rendezvény előtt nagyon ideges voltam. Komolyan, úgy izzadtam, mint egy malac. A gondolat, hogy együtt énekelhetek Michaellel és Mariahval egy időben, leírhatatlan volt. Soha nem gondoltam volna, hogy életem bálványaival fogok együtt énekelni. A színfalak mögött találkoztam Mariahval, ugyanis odajött hozzám. Nagyon furcsa volt. Nem hittem volna, hogy tudja, hogy létezem. Amikor odajött, azt mondta, szereti a hangomat, és a Not That Kind lemezemet. Kiakadtam! Nem tudtam elhinni, hogy ilyen kedves, és két lábbal jár a Földön.
Később Annie Lennox Anastaciát is meghívta 22 másik énekesnővel együtt, hogy felhívják a figyelmet a HIV vírusra, amely Afrikában gyakran már a méhben lévő magzatot is megfertőzi. 2007. december 1-jén, az AIDS Világnapján jelent meg a Sing című kislemez, amelyen Annie Lennoxszal, illetve más előadókkal működött közre az énekesnő.
2006-ban a Life Ballon tette tiszteletét, amely Európa legnagyobb évenként megrendezett AIDS-jótékonysági rendezvénye. 2008-ban Stockholmban, a Pink Ribbon Ballon (Rózsaszín Szalag Gála) lépett fel, illetve a Divas II jótékonysági koncerten, valamint a dublini ChildLine rendezvényen – csak úgy, mint Enrique Iglesias, a The Script, a The Saturdays vagy a JLS.
2009. szeptember 6-án, a budapesti koncertje előtt részt vett az Egészség Hídja Egyesület felvilágosító munkájában Dobó Kata és Oroszlán Szonja oldalán. A minden évben megrendezésre kerülő október 4-ei Lánchíd-sétára így hívta fel a figyelmet: „Két gyönyörű barátnőmmel azért vagyunk itt, hogy szóljunk az október 4-ei Egészség Hídja sétáról a rózsaszínre világított Lánchídon. Magam is a rák túlélője vagyok, és bebizonyítottam, hogy gyógyítható betegség. Így kérlek, segíts felhívni a figyelmet, gyere el te is október 4-én, érezd jól magad, és gyere el a sétánkra. Változtass te is!” A Vatera.hu-n jótékonysági árverést indított, a teljes bevételt pedig az egyesületnek adományozta.
2011. augusztus 8-a óta az úgynevezett Díva Kacsát (Diva Duck) kezdte el árusítani, amely egy általa szervezett jótékonyságra szánt gumikacsa. Az eladott kacsák teljes vételárát a rákkutatásra ajánlja fel, hiszen ő maga is megküzdött a szörnyű kórral. A figura kinézete Anastaciára vall, ugyanis az általa kedvelt leopárdminta díszíti a testét egy nyaklánccal, és rúzsozott a csőre. 2011 őszén újra tiszteletét tette a Pink Ribbon Ballon, Londonban.
Az első melldaganatból való felépülését követő egy évtizedben személyes tárgyainak aukciókra bocsátásával, jótékonysági kiegészítők tervezésével, jótékonysági kislemezzel (Heavy on My Heart), és a turnéi alatt történő árverezésekkel igen nagy összegeket gyűjtött már össze.
2014. augusztus 23-án bejelentette, hogy adományozott az ALS Egyesületnek, ugyanis Anastacia is részt vett az úgynevezett Ice Bucket Challenge (jeges zuhany egy jótékony célért) nevet viselő mozgalomban, melynek az volt a lényege, hogy az adományozás mellett egy vödörnyi jeges vizet kellett magára öntenie annak, akit jelöltek a kihívásra, tehát a jeges zuhanyt is vállalta az énekesnő barátai közreműködésével. Anastacia egy barátja, Raul Olivo és a skót énekesnő, Lulu kihívását fogadta el.

Anastacia by s.Oliver

2006 végén jelentette meg ezt a ruházati kollekciót az énekesnő és egy német cég, az s.Oliver. Anastacia fejében már régóta az járt, hogy saját kollekciót tervezzen, csak a megfelelő partnerre kellett várnia. Mint elmondta, a cég pont a legjobbkor toppant be. A kollekció az énekesnő személyes stílusát és sokoldalúságát tükrözi. Anastaciával az ötleteik is ugyanazok voltak a kollekció kinézetét illetően. Az énekesnő szerint sok mindent figyelembe kell venni egy ruházati kollekció tervezésekor – a divatot, a színeket, az anyagokat, illetve a szabásokat. Boldog volt, hogy ennyire jól sikerült a céggel való együttműködés. Számára fontos, hogy többféle méretben is elkészüljenek a ruhák. Az énekesnő kezdőbetűjével fémjelzett sálak, rövidujjú felsőrészek, farmernadrágok és egyéb ruhadarabok, valamint táskák is megtalálhatóak a kollekcióban, melynek a reklámarca is Anastacia volt.
Emellett elmondta, hogy nagyon szereti, ha egy ruhakollekció darabjai kiemelik a női testet. Igen fontos számára a kényelem, illetve, hogy természetesnek érezze magát, valamint a rajta lévő ruhadarabot. A lábbelik terén pedig leginkább a magassarkú cipőket kedveli. Korábban elárulta, a magassarkúira előszeretettel húzza rá a farmernadrág hosszú szárait, amelyek szinte teljesen elfedik a lábbeliket, így első ránézésre magasabbnak tűnik az énekesnő. (Ugyanis a hosszított nadrágszárak azt a hatást keltik, mintha az illetőnek hosszú lábai lennének).

Vokális képességek és zenei műfajok

Hangi adottságok

Vokális tartományadrámai alt (mély hangok között mozog), amely több mint 2 oktávot fog át, egészen pontosan 2 oktávot és 7,5 hangjegyet (BB2 – A5). Vokális erősség: erőteljes, mély, illetve kiválóan kapcsol egymáshoz hangtartományokat. Kényelmesen mozog a hangszínében: az alsó és a magasabb tartományban egyaránt. Általában modern popra, de jazzműfajra is tökéletesen alkalmas a hangja. A mellkasi hang könnyen rezonál (azonos hullámhosszon szól), miközben kiereszkedik az ötödik oktávra – megtartva erejét. A fejhangja (falzett) lágy, operás, mialatt a mellkasi hang közvetlen, éles és szilárd – erre tökéletes példa a Left Outside Alone intrója (0:00 – 0:37). Vokális gyengeség: a mellkasi hang néha hatalmaskodó.
Lisa Braudé, az énekesnő egykori menedzsere már az első találkozásuk alkalmával, 1997-ben így jellemezte Anastacia hangszínét: „Olyan hangok, mint a tiéd, csak egyszer jönnek egy évszázadban!” A kezdeti időszakban hangszínét sokan Tina Turneréhez és Aretha Franklinéhez hasonlították. Anastacia számára megtiszteltetés, hogy Tinához hasonlítják, ám eleinte nyomasztotta a dolog, ugyanis nem tudta, hogy a világhírű rockénekesnő mit szól majd ehhez. Viszont találkozásuk alkalmával Tina megnyugtatta Anastaciát, és azt mondta, nem zavarja a dolog.
1998-ban, amikor a második helyen végzett a The Cut nevű tehetségkutatóban, Michael Jackson is felkereste, akitől dicséretet kapott, és azt mondta, hogy az énekesnőt a zenei pályára teremtették, illetve megosztotta vele azt a gondolatot, miszerint ő úgy látja Anastaciát, mint egy igazi, világszerte elismert művészt, akit a világ biztosan meg fog érteni.
Karrierje kezdetén, 1999-ben így jellemezték az énekesnő hangszínét: „Igazán különleges. Nagyon nehéz szavakkal leírni. Egy csodálatos énekesnő, egy csodálatos előadóművész…” – Sam Watters, producer. „Olyan nagy, és olyan erőteljes! Annyi erő van benne! Csodálatos.” – Lisa Lopes, amerikai énekesnő. „Anastacia egy nagy sztár lesz. Olyan a hangja, amit ha egyszer hallasz, sosem felejtesz el!” – fogalmazta meg Ric Wake, producer.
2003-ban, egy jótékonysági rendezvényen Mariah Careyvel énekelt együtt, aki a színfalak mögött felkereste Anastaciát, és azt állította, hogy szereti a hangját, emellett a Not That Kind lemezét is megdicsérte, ami szintén elnyerte a tetszését.
Egyszer valaki megkérdezte tőle, hogy mi az a három szó, amivel a leginkább le tudná írni önmagát, mire Anastacia azt felelte: „Hangos, hangosabb és Leghangosabb!” Illetve elárulta, hogy soha nem vett énekórákat, és sosem tanulta meg kezelni a hangszínét, ugyanis szerinte egyszerűen csak megszólal – füstösen és soulosan. Mint kiderült, a cigarettafüst és az alkohol a legártalmasabb a hangjának, ami véleménye szerint úgy szól – ha beteg –, mint Barry White-é.
Az Eros Ramazzottival felvett duettről, az I Belong to You (Il ritmo della passione)című dalról így nyilatkozott Lisa Haines a válogatáslemezhez tartozó kritikájában: „A lenyűgöző duett egy lágyabb oldalát mutatja meg annak a keménységnek, amely annyira jellemző Anastacia hangjára, és olyan erőkifejtéssel ér véget, hogy még Céline Dionra is szégyent hoz.” Majd így folytatta: „Megdöbbentőek a vokális képességei. (...) A Pieces Of A Dream lenyűgöző az elejétől a végéig, amely további bizonyíték Anastacia figyelemre méltó tehetségére.” 
Heavy Rotation albumról szóló kritikában az állt, hogy az énekesnő eltéveszthetetlen hanggal rendelkezik, emellett úgy vélik, a lemez egyik fele emlékeztet arra, hogy mi tette Anastaciát sztárrá: az a hatalmas hang.

Zenei stílusok

Zenei műfaja elsősorban a pop, a rock, a soul, illetve ezek ötvözete, a sprock, amelyet 2003-ban alkotott meg az Anastacia című korong készületeikor, valamint a dance. Korábban elmondta, hogy száz százalékosan nem sorolná magát a popénekesnők táborába, hiszen igen változatos a művészete, és nem ragaszkodik mindig ugyanahhoz a stílushoz. Úgy véli, a közönség is azokat szereti igazán, akik képesek más-más helyzetet kifejezni úgy, hogy közben valódiak maradnak. Különböző hangszereket szeret alkalmazni a dalaiban.
Amióta megalkotta a sprock műfaját, azóta úgy gondolja, nem ő az egyetlen olyan énekesnő, aki ebbe a kategóriába sorolható. Véleménye szerint Pink és Kelly Clarkson is tökéletes példa erre a stílusra, sőt, egy kicsit Katy Perry is beleillik az általa létrehozott műfajba.
A 2000-ben megjelent Not That Kind című lemezen több műfaj keveredik. A pop, a soul, a dance, az R&B és a diszkó mellett a funky stílus is megmutatkozik egyes szerzeményekben, mint például a Not That Kind című dalban. A country-pop műfajába pedig a lemezen hallható Cowboys & Kisses sorolható.
Az énekesnő kiválóan mozog a rockosabb hangzásvilágban is: ez a 2004-es Anastacia című korong dalainál érzékelhető a legjobban. Abban az időben mindenképp fordítani szeretett volna a hangzáson, ezért rockhangszerekkel dolgozott. A betegségével kapcsolatos élmények igen erősen rányomták a bélyeget a lemez hangzásvilágára. Ezáltal erőteljesebb alkotások születtek, ami leginkább a Time, az I Do és a Seasons Change daloknál vehető észre. Ez az erősség a Sick and Tired, a Left Outside Alone, a Rearview, illetve a Welcome to My Truthszerzeményeknél is észlelhető valamelyest. Ám mindig is azon a véleményen volt, hogy a túlzott vadság nem illik a hangjához, ezért a popzenei hangzást szereti megőrizni a dalaiban.
Pieces of a Dream című válogatásalbumon hallható Ben Moodyval készült duett, az Everything Burns pedig az alternatív rock műfajába tartozik. Anastacia könnyedén elboldogul ezzel a stílussal is.
A 2008-as Heavy Rotationön előtérbe kerül az R&B hangzás, mivel akkoriban Anastacia az R&B énekessel, Ne-Yóval dolgozott együtt, aki a lemez egyik producere volt. Emellett „visszafogja a gitárhangzást, és utat enged a dalok eklektikusabb gyűjteményének, ami a csillogó soul-funktól az akusztikus popzenéig terjed, egy kis technóval megfűszerezve.” A Heavy Rotation című dal elnyerte Anastacia tetszését, és azt vallotta róla, hogy egy valódi táncdal, melynek mindig sikerül felpörgetnie az énekesnőt. Ám ritkán hallgatja a saját alkotásait, ugyanis nem igazán híve az ilyesminek.
A 2009-es budapesti koncertje előtt így nyilatkozott a rockzenei műfajról: „Amikor a daganattal harcoltam, a rockzene segített, hogy érezzem azt az erőt, amire akkor szükségem volt. A következő album írásakor - bár az négy évvel később volt - még nem szerettem volna ehhez visszatérni. De most, hogy kész az új album (Heavy Rotation), alig várom, hogy a következőt ismét jól megrockosítsam!
2012-ben visszatért a rockosabb hangzáshoz, ugyanis az It's a Man's World című feldolgozásalbumon legendás rockbandák dalai hallhatóak az énekesnő előadásában. Steven Tyler Dream On című szerzeményéről azt vallotta, hogy egy gyönyörű alkotás, amelyet legelőször az első daganattal való küzdelme után énekelt el élőben a színpadon. A lemezen hallható alkotások ihlették meg a 2014-es Resurrection hangzásvilágát illetően, melyen újra keveredik a pop, a rock és a soul, azaz újra előtör a sprock stílus.
Resurrection Turné indulása előtt egy feltett rajongói kérdésre, miszerint hol látja magát, és mit szeretne csinálni tíz év múlva, így felelt: „Továbbra is zenét akarok gyártani. A zeneipar remélhetőleg egy sokkal jobb hely lesz, és újra élvezetes lesz érezni azokat az erőfeszítéseidet, melyek világszerte jól értékeltek.” Majd hozzátette: „Tulajdonképpen élvezem hallgatni a dalaimat, inkább, mint a hangomat. Mint ahogyan szeretem azt, amit elmondanak.

Magánélet

1994-ben az énekesnő komoly kapcsolatot alakított ki egy amerikai színésszel, Shawn Woodsszal. Kapcsolatuknak hét év után, 2001-ben vetett véget az énekesnő. Ebből kifolyólag a 2001-es Freak of Nature című album dalainak egy része szerelmi csalódásról szólnak. Wayne Newton, egykori testőre 2004-ben kezdett el az énekesnőnek dolgozni, ám csak néhány év elteltével találtak egymásra. Anastacia 2005-től pedig Patrice Bouédibéla, német televíziós-műsorvezető oldalán volt látható.
2007. április 21-én, Mexikóban feleségül ment korábbi testőréhez, Wayne Newtonhoz. A szertartást Huatulcóban tartották, ahol egy kaliforniai sámán, Jon Rasmussen adta össze őket. Los Angelesben éltek, de Londonban is volt egy otthonuk a férfi brit származása révén. Sokan támadták az énekesnőt a kapcsolat miatt, mivel úgy gondolták, Newton elhagyta akkori élettársát és két kisfiát Anastacia miatt, ám a pár állítása szerint a férfi már korábban lezárta előző kapcsolatát. Az énekesnő elmondása szerint kezdetben nem kedvelte a férfit – aki korábban Mariah Careynek és Madonnának is dolgozott –, ugyanis nagyképűnek és beképzeltnek tartotta.
Később a leánykérésről is szót ejtett: azon a reggelen Newton rendkívül ideges volt, majd pénzt kért kölcsön Anastaciától. Ezt követően az énekesnő kinyitotta a tárcáját, melyben egy dobozkát talált, benne egy eljegyzési gyűrűvel. Majd amikor a férfi feltette a kérdést, mindketten sírni kezdtek az örömtől. Anastacia az esküvő után így nyilatkozott: „Sosem mertem arról álmodni, hogy egy napon feleség leszek. Azt hiszem, az esküvőnk azt képviselte, hogy hogyan állunk egymással. Bárcsak minden lánynak egy ilyen esküvője lehetne! Még sosem voltam ilyen meghitt esküvőn. A nővérem, Shawn és Kiki Lee Herr szervezték meg, és létrehozták a tökéletes hangulatot számunkra. 80 vendéget hívtunk meg, és azt szerettük volna, hogy egy különleges esküvő legyen a barátainkkal.” Azonban közel három év elteltével, 2010 áprilisában Anastacia beadta a válópert, ám kiderült, hogy már az év elején szakított Newtonnal.
2002 áprilisában az énekesnőt megajándékozták egy Yorkshire terrier házi kedvenccel. A kiskutya a Freak névre lett keresztelve, majd tíz év elteltével, 2012 nyarán elpusztult.

Betegségei

Crohn-betegségben szenved, amit tinédzserként állapítottak meg nála az orvosok. 2008-ban supraventricularis tachycardiát, azaz szívritmuszavart diagnosztizáltak nála. 2013 februárja végén, 10 év elteltével kiújult a daganat a mellében, ezért közelgő európai turnéját is lemondta. Az öt hónapos küzdelem után, július 20-án azonban büszkén jelentette be, hogy ismét legyőzte az alattomos kórt, reményei szerint immáron örökre. 2014 júniusában pedig sérvvel kezelték, melynek következtében elhalasztott egy-egy nyári fellépést.

Tetoválások

Anastacia számos tetoválással rendelkezik. A legnépszerűbb a derekán található: egy nap, melynek közepén egy egyiptomi ankh-jel helyezkedik el. A minta az első és a második albuma képein is látható. Ez volt a legelső tetoválása, amit az édesanyjától kapott ajándékba karácsonyra. Állítása szerint mindig is szeretett volna egyet, de meg akarta várni, míg elég idős lesz hozzá, hiszen tudta, hogy örökre a testén fog maradni. Az ankh mivel az örök élet szimbóluma, erőt ad az énekesnőnek. A háta felső részén a „Forever” (Örökké) szó olvasható, mely egy különleges betűtípussal íródott. Eköré kiegészítésként, 2008-ban egy kettényílt angyalszárny-pár került, ami a Heavy Rotation albumfotóin is látható. 2011-ben az angyalszárnyakat átdolgozták, és alá egy újabb szárnypár került 9/11 emlékére, amelyet a híres tetoválóművész, Adam Vu készített. Korábban pedig egy színes, ovális alak helyezkedett el a nyaka hátsó részén, melyben összefonódva a saját, illetve ex-férje kezdőbetűje volt olvasható (A-W), ám szakításuk után Anastacia eltávolíthatta az alkotást, mivel amikor egy rajongó a minta felől érdeklődött, az énekesnő csak annyit felelt, hogy az már a múlté.



WIKIPÉDIA

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése